Köszönjük!


BJGmeteo

Kirándulás Ópusztaszerre
2009. november 02. hétfő, 21:36

Az Oktatási és Kultúrális Minisztérium által meghirdetett Kul-Túra Élmény pályázat célja,
hogy a gyerekek informális keretek között, élményszerű kulturális programok segítségével ismerkedjenek meg a közgyűjteményekben őrzött tudásanyaggal. 

Antal Adriána 5.F osztályos tanuló írását olvashatjátok erről a tanulmányútról.


Az iskola 5. , 6. és 7. osztálya elmehetett kirándulni Ópusztaszerre.
Reggel 8 órakor volt gyülekező Csongrádon, a mozi előtt. Elindult a busz, Csanyteleken az ott lakó bejárósok is felszálltunk. Ópusztaszernek vettük utunkat, majd amikor odaértünk készült egy csoportkép. Kinyitotta kapuit az Emlékpark, és először is kaptunk egy feladatlapot, amit majd később ki kellett tölteni a Feszty-körképnél látottak alapján. Bementünk a körkép épületébe, először Feszty Árpád mellszobrát láttuk meg, majd egy kör alakú folyosón eljutottunk a körképhez.
Az egész csodálatos volt, majd amikor vége lett a kép megtekintésének, kimentünk a parkba és az osztályok szétváltak. Mi először megnéztük a boronaházat, a karámot és a jurtákat. Utána elmentünk az erdőben lévő akadálypályára és a játszótérre, amit ki is próbáltunk. Mikor itt végeztünk lementünk a vásártérre és a szatócsboltba. Ezt követően megnéztük a panoptikumot. A terembe belépve először egy régész viaszszobrát láthattuk, amint a Sarlós Istent, vagyis egy szobrot tart a kezében. A viaszbábuk ábrázolták még Mátyás királyt, a 7 vezért, Erzsébet királynét és még másokat is.
Miután ezeket megtekintettük elindultunk haza, a sok élményt alig tudtam elmondani. Nagyon jól éreztem magam.

A képes-zenés beszámolót Gilicze Kristóf 5.F osztályos diák állította össze.


A fényképtár még több fotót is tartalmaz.
A Feszty-körkép megtekintésekor nem készíthettünk felvételeket, de a Magyarok Bejövetele című alkotás már az Emlékpark honlapján is megtekinthető és segít feleleveníteni az élményeket.
Arról is olvashatsz, hogyan készült a  Feszty-körkép nagy felbontású digitális változata.



 


eXTReMe Tracker