Köszönjük!


BJGmeteo

TeHEtséges vagy?
Írta: Tábori Levente   
2009. december 12. szombat, 17:45

December 3-án a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg a „TeHEtséges vagy?” országos középiskolai természettudományi verseny döntőjét, melyet a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági THE Programja rendezett. (www.the-online.hu)
A megmérettetés összesen 25 résztvevőjét kétezer diák közül választották ki. A természettudományok iránt elkötelezett tanárainknak (Baricsné és Táboriné tanárnőknek, illetve Szabó és Tábori tanár uraknak) sikerült több mint 50 diákot mozgósítani az internetes selejtezőre.

A nagyszámú részvételnek köszönhetően egy 5 fős csapattal képviselhettük iskolánkat az országos döntőn, ahol szoros versenyben a 4. helyet szereztük meg.
A csapat tagjai:
Hajdú Bianka (10. évfolyam)
Horváth Vivien (10. évfolyam)
Lévai Kitti (11. évfolyam)
Győri Sándor (10. évfolyam)
Papp Géza (10. évfolyam)
Felkészítő tanár: Tábori Levente

 

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a verseny megnyitóján elmondta: „Magyarország a sor végén áll a mérnöki és természettudományi képzéseken végzettek számában. Egyesek szerint a tanárok motiváló erején múlik, hogy milyen pályát is választanak a fiatalok. Versenyekre, klubokra van szükség, ahol a fiatalok bepillantást nyerhetnek a tudományok színes világába és bizonyíthatják rátermettségüket.”
Öt, ötfős csapat érkezett a megmérettetésre, melyen rajtunk kívül debreceni, nyíregyházi, váci, aszódi középiskolások vettek részt. A verseny előre meghatározott témái, amihez segédanyagot is biztosítottak a következők voltak: az élővilág, a hasznos innováció, a naprendszer, a védjegyek, szabadalmak és a gázokkal kapcsolatos fizikai kísérletek.
Elsőként az otthon elkészített csapatzászlót kellett bemutatnia a csapatoknak. A zászló anyagával kapcsolatban nem volt kikötés, ennek ellenére a zsűri tagjai közül ifj. Vitray Tamás, a National Geographic vezető szerkesztője nagyra értékelte, hogy valóban zászlót készítettünk a feladatnak megfelelően (vászon alapú). Természetesen a tartalmat is számunkra szimpatikusan értékelte. A többiek tablót csináltak, igaz ötletesebbnél ötletesebbet.
A második feladat során előre kiválasztott témában kellett prezentációt bemutatni 4 percben.
Mi a Napot választottuk, aminek kidolgozását és bemutatását Vivien vállalta magára. Profi módon sikerült kihasználni a Power Point előnyeit és tartalmasan kitölteni és tartani a 4 percet. Nem mindegyik csapatnak sikerült tartani az időt. A villámkérdéseknél sajnos nem voltunk sikeresek.
A harmadik részben kihúzott kérdésekre kellett a csapatnak egy perces gondolkodás után válaszolni, például a napfoltokról, az ózonrétegről és a szupervulkánról. Nekünk többek között a mumifikálódásról kellett beszélnünk, melynek során a zsűri kérdéseivel szemben Géza jóvoltából álltuk a sarat.
A verseny utolsó részében szemünk előtt lejátszódott kísérletekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Nekünk a nitrogén molekulák átlagos távolságát kellett kiszámolni, amit Tóth Pál a Fizibusz fizikatanára, a kísérletek bemutatójának rávezetésével sikerrel teljesítettük.

A zsűri tagjai voltak: ifj. Vitray Tamás, a National Geographic vezető szerkesztője, Tóth Pál a Fizibusz fizikatanára, Sík András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fiatal Mars-kutató planetológusa, Füstös Géza, a Siemens üzletfejlesztési vezetője, valamint Kürtös József főosztályvezető helyettes, a Magyar Szabadalmi Hivatal munkatársa.
A neves zsűritagok mellett maga a helyszín, a Magyar Tudományos Akadémia is emelte a verseny színvonalát, amelynek diákjaink méltón megfeleltek. Gratulálunk nekik!
A Simens támogatásának köszönhetően a döntős csapatok ellátogathatnak a bécsi Body Check kiállításra.
A versenyen készült fotókat keresd a fényképtár 2009/2010-es mappájában!

 


eXTReMe Tracker