Köszönjük!


BJGmeteo

Játszunk fizikát!
Írta: Szabó László   
2010. április 14. szerda, 10:44

„Játsszunk fizikát!” címmel a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád megyei Csoportja 3 fordulós versenyt hirdetett a Délmagyarországban és a Délvilágban fizikai kísérletekből, Békésy György tiszteletére, általános és középiskolás diákok számára.
A verseny eredményhirdetése 2010. április 9-én, pénteken 15 órakor volt a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszékén.
A programon Tóth Ferenc, klinikai fizikus előadása után a legsikeresebb versenyzők- így a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola két tanulója Németh Klaudia és Sándor Alexandra is - mutatták be az egyes fordulókban kiírt feladatok megoldását.

A verseny arra igyekszik ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük levő világban.
Három héten (1. forduló, 2. forduló, 3.forduló )keresztül, hetenként három megoldandó kísérleti feladatot közöltek.
A résztvevőknek a feladatok megoldásait, a kísérletek körülményeit, az azokból származó tapasztalatokat és a jelenségek magyarázatait kellett elküldeniük.

Iskolánk ebben az évben is sikeresen szerepelt a versenyen:

II. helyezett: Németh Klaudia 9.évf. matematika-fizika tagozat

V. helyezett: Sándor Alexandra 11.évf. reál osztály

Kiemelt dicséretet kapott: Balog Barbara és Papp Géza 10.évf. matematika-fizika tagozat.


Gratulálunk az előző évek szép hagyományait folytató diákoknak! A korábbi feladatak és eredmények a szegedi egyetem módszertani honlapján, a baloldali menüből, évenként tallózható módon megtalálhatóak.

 


eXTReMe Tracker