Köszönjük!


BJGmeteo

Visszatekintő: Egészségnap
2011. január 03. hétfő, 11:37

Hagyományainkhoz híven október 12-én ismét egészségnap volt az iskolánkban. Az idei egészségnapot az ökoszemlélet jegyében a természetben rendeztük meg. Kerékpárral vagy gyalog lehetett teljesíteni a távot, ami a gimnáziumból indult a gáton a Köröstorokig, majd az Óvároson keresztül iskolánkban fejeződött be. Az akadályverseny feladatai agyat és izmokat is megmozgattak, előzetes feladatokat is kaptak az osztályok: egyedi menetlevelet, indulót, csatakiáltást alkottak maguknak, és információ gyűjtöttek a város történetéről a megadott szempontok szerint. Az utolsó állomáson almát kaptak a tanulók az egészséges életmód jegyében.


A fotóalbum képei  felidézik a vidám délelőtt legjobb pillanatait: sportfeladatok, kerékpáros ügyességi feladatok, 'hegymászós' akadálypálya teljesítése, mocsárjárás és lajhármászás, zsákbafutás és lábak összekötése egész osztálynak, elsősegély, egészséggel kapcsolatos közmondások összerakása, védett növények felismerésekötél mentén bekötött szemmel gyaloglás, akadályok kikerülése a társak utasítása alapján, lekvár és méz felismerés, csongrádi utcanevek felsorolása, amely növényről v. gyümölcsről lett elnevezve, sudoku.
A napért köszönet a szervezőknek. (Kisteleki Klára, Kopasz Aranka, Szabó László, Baricsné Kapus Éva)

 


eXTReMe Tracker