Köszönjük!


BJGmeteo

A 2010-2011-ben végzett diákok közül Újvári Péter 12.F osztályos tanuló kapta a Tálentum Díjat.
2011. szeptember 06. kedd, 07:23

2008-ban Pusztai Zsolt – egykori batsányis diák – ötleteként, az ő támogatásával alapítottuk a Tálentum Díjat. A díj célja, hogy olyan batsányis, Csongrádon élő diákot támogasson felsőfokú tanulmányaiban, akit nemcsak tanárai ajánlanak, hanem tanulmányi és érettségi eredményei is kiemelkedőek. A legfontosabb szempont az, hogy végzős diáktársai is méltónak találják erre.
Újvári Péter   12. f osztályos tanulóként fejezte be tanulmányait a 2010/2011-es tanévben. A 8 évet kitűnő teljesítménnyel végezte el.
Kötelességtudó, szorgalmas és tisztelettudó diákként ismerhették meg tanárai és diáktársai. A kimagasló tanulmányi munkája mellett számos tanulmányi versenyen ért el kimagasló eredményt.

Így matematikából megyei fordulókba jutott, informatikából országos dobogós helyezést ért el. Több éven keresztül tagja volt a LEGO-ROBOT csapatnak, akikkel országos első helyeket és nemzetközi dobogós eredményeket ért el. 2008-ban tagja volt a TISZA-vetélkedőn részt vett 6 tagú csapatnak, akikkel országos első helyezést ért el, így kijuthatott 4 napra Madridba. Kitűnő nyelvtudással rendelkezik, amit az is bizonyít, hogy 10. év végén előrehozott érettségit és nyelvvizsgát tett angol nyelvből. Kitűnő érettségi bizonyítványt kapott és felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-informatikus szakára.
A 2009-es évben csatlakozott a díj támogatóihoz Losonczi Áron, szintén egykori batsányis diák, aki az általa készített üvegbeton emléktárgyat adja át.
A Tálentum Díjat immár hagyományosan a tanévnyitó ünnepélyen adja át az alapító, Pusztai Zsolt.

 


eXTReMe Tracker