Köszönjük!


BJGmeteo

Pénzügyi Oktatási Program Tanulmányi Verseny 2012
Írta: Tóth Anna Anita 11.F   
2012. június 28. csütörtök, 09:38

A 2011/2012-es már a negyedik tanév volt, amikor az aktuális 11.F osztály tagjai megismerkedhettek a Pénzügyi Oktatási Programmal (POP). Ennek keretében a programban résztvevő iskolák diákjai számára a Pénziránytű Alapítvány minden év tavaszán megrendezi a Pénzügyi Oktatási Program Tanulmányi Versenyt (POPTV). A versenyhez kapcsolódó egyéni tőzsdejátékot sok BJG-s diák és tanár kipróbálta már az elmúlt években. A csapatversenyben a kezdetek óta az első 10-15 helyen végeztünk. Ebben a tanévben sikerült az eddigi legjobb eredményt elérnünk: 129 csapatot megelőzve megnyertük a csapatversenyt.

 

„A POPTV megrendezésével a Pénzügyi Oktatási Programot támogató Pénziránytű Alapítvány célja egy olyan ismeretterjesztő-oktató jellegű, a POP program oktatásában részt vevő középiskolák számára kiírt országos verseny megrendezése, amely mind az ifjúság, mind a tanárok számára fontos és hasznos információkat közvetít. Célunk a POP program támogatásával, hogy a gazdaság látszólag bonyolult folyamatait egyszerű, könnyen érthető formában tárjuk a fiatal generáció elé, megvilágítva az első hallásra nehezen érthető gazdasági fogalmakat és összefüggéseket. A program – ennek keretén belül pedig a verseny - során megszerzett tudás egy életen át elkísér bennünket, hiszen későbbi pénzügyi döntéseink sikere múlhat azon, hogy tisztában vagyunk-e az alapvető gazdasági összefüggésekkel.”
(részlet a versenyfelhívásból)

Néhány hónappal ezelőtt erre a versenyre hívta fel a figyelmünket Kovács Péter tanár úr egyik POP (Pénzügyi Oktatási Program) óránkon. A megszerezhető tudás és a lehetséges nyeremények arra sarkalltak minket, hogy részt vegyünk a megmérettetésen, személy szerint: Marik Dorina, Tóth Emese, Tóth Anna Anita alkottuk a csapatot a 11.F osztályból.
A verseny két részből állt. Az egyik felében három online kvízt kellett kitöltenünk megadott napok megadott délutáni időtartományaiban (2012. április 12.,19.,26.). A kérdések főleg az órai törzsanyaggal kapcsolatosak voltak. Habár értek minket meglepetések a megoldás során úgy, mint az előző években még nem létező kérdésenkénti egy perces időkorlát. Végül az első forduló alapján a 6. helyezést szereztük meg, ami 70%-ban számított bele a végeredménybe.

 

A másik feladatkörben 2012. április 11 – május 2. között közel egy hónapunk volt arra, hogy a szervezők által ránk bízott virtuális 2 millió Ft-ot a tőzsdejáték során gyarapítsuk. Ebben a játékban nem csak a versenyző csapatok, hanem egyéni versenyzőként a POP-ban résztvevő iskolák diákjai is részt vehettek. Az alapvető részvénykereskedési stratégiák alkalmazásával a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényeivel kereskedhettünk. A csapatversenyben itt elért 18. helyezésünk 30%-ban határozta meg az összesített végeredményt.

Legnagyobb megdöbbenésünkre a fordulók végén a 130 csapatból az 1. helyezést sikerült megszereznünk. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy megérte elindulni és rászánni néhány délutánunkat, hogy jobban belevessük magunkat a POP órán tanult anyagba, hisz rengeteg hasznos tudásra tettünk szert.

A nyereményünk csapattagonként egy-egy E-book reader lett, továbbá egy skype segítségével lebonyolított videokonferencia az élmezőnyben végzett csapatok és az Equilor vezető elemzőjének, Kuti Ákosnak a részvételével. Megvitathattuk a közelmúlt és a jelen tőkepiaci eseményeit, és megtudhattuk azt is, hogy hogyan lehet valakiből elemző, vagy bróker.

Hátra van még különdíjként a BUDA-CASH Brókerház valódi nagymenőivel való találkozási lehetőségünk is, amit eddig az érettségik miatt sajnos nem tudtunk megvalósítani.

Köszönjük Kovács Péter tanár úrnak a sok segítséget, amit a felkészülésben és a verseny alatt kaptunk.

 


eXTReMe Tracker