2010. május 30. vasárnap, 18:33 |
„Egy nyelv tanulása során nemcsak a nyelvtani szabályokat kell megérteni, nemcsak az új szavakat kell megtanulni, az is fontos, hogy megismerjük az adott ország, országok kultúráját.
Ebből a célból szerveztük meg ezt a délután, szeretnénk, ha bepillantás nyernének a német, olasz és francia kultúra sokszínűségébe.” Ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Győri Anikó 2010. május 27-én délután a 2010-es nyelvi esten.
|
Bővebben...
|
Természettudományos hetek a Batsányiban |
Írta: Túri Anikó
|
2010. május 24. hétfő, 07:39 |
Iskolánk március és április hónapban természettudományos heteket tartott. Március 23-án Dr. Soós József főiskolai tanár úr a géntechnológia rejtelmeibe vezetett be bennünket. Megtudhattuk, milyen veszélyekkel jár, és mi a haszna, a génmanipulációknak, mit is jelent az a szó, hogy génsebészet. Döbbenetes volt látni olyan dohány növényt, amibe szentjánosbogár gént ültettek, s így a növény világított.
|
Bővebben...
|
|
2010. május 27. csütörtök, 06:43 |
5.F, 6.F és 7.F osztályos diákjaink június 11-én a Környezetvédelmi Világnap keretében versenyen vesznek részt. A verseny egyik előzetes feladata rajz készítése volt, amire a www.nedobdel.hu honlapon lehet szavazni. A rajzverseny helyezése beleszámít az összpontszámba, szavaznia a honlap felső részén lehet. A rajzpályázat menüre rákattintva, városonként kilistázza a beküldőket. A rajzokat a beküldők neve szerinti abc sorrendben jeleníti meg, iskolájuk feltüntetése mellett. (Közvetlen link a csongrádi rajzokhoz.)
Ugyanehhez a pályázathoz kapcsolódik az elektronikus hulladékok gyűjtése is. A mellékelt plakáton felsoroltuk, hogy milyen hulladékokat lehet behozni. Gyűjtőhely: a gimnázium udvarának erre a célra elkerített része. Az elektronikus hulladékot minden munkanap délelőtt 7-14 óráig lehet elhelyezni karbantartói felügyelettel. Érdeklődni a kék épület portáján személyesen, vagy telefonon is lehet: 63/571 555. Ha valaki nagyobb mennyiségű hulladékot szeretne a meghirdetett időponton kívül hozzánk szállítani, előzetes megbeszélés után az is lehetséges.
|
Vállalkozási verseny középiskolásoknak |
Írta: Asztalos Tímea
|
2010. május 14. péntek, 19:47 |
A verseny kiírását a BJG-s levelek között találtuk. Nagyon megtetszett a feladat, miszerint egy valójában is működni tudó kitalált vállalkozásnak kellett elkészíteni az üzleti tervét. Ezek után könnyen összejött az 5 fős csapat, de semmire sem mentünk volna , ha Szabóné Csépe Erzsébet Tanárnő nem vállalja el a felkészítő tanár szerepét. Szerencsére nagyon segítőkész volt és észrevehetően örült annak , hogy minket, humán tagozatosokat is érdekel a gazdaságtan. Miután megvolt a csapat és a felkészítő tanár, már csak az ötlet hiányzott, amiből eltudtunk indulni. Mondhatom, hogy könnyen ment, mivel kollégistákként mindig elértük egymást és általában a spontán beszélgetések során kerültünk egy lépéssel előrébb. Amint kitaláltuk, hogy egy egészségcentrumot fogunk létesíteni, Tanárnővel egyeztetve minden héten, általában kedden vagy szerdán megbeszélést tartottunk.
|
Bővebben...
|
|