A Sulinet Kalandtúra 2010. áprilisában indult, öt internetes selejtező eredménye alapján választották ki azt a húsz csapatot, akik május 20-21-én Visegrádon a két napos döntőben küzdhettek meg egymással. A hét fős Hullám csapat (csapatvezető: Bujáki OLga, csapattagok: Faragó Kata, Gilicze Timi, Kanál Kriszti, Surján Szilárd, Mészáros Viktor, 11.F , Posta Sára 9.A) 100 tesztfeladvány és 5 heti feladat teljesítésével gyűjtötte a pontokat.
A verseny szabályai lehetőséget biztosítottak a csapattagok cseréjére, így végül Timi, Szilárd, és Viktor kissé nehéz szívvel, de más rendezvényen való részvételt választott. Ez a váltás adott lehetőséget Samu Angelika (10F), Papp Géza és Németh Dani (10.A) számára, hogy vállalkozzanak erre a kihívásra.
A csapat mindvégig a maximumot nyújtotta, a döntőben a pontverseny alapján az összesített ötödik helyet szerezték meg. A remek összmunkának köszönhetően legügyesebbek és leggyorsabbak lettek a második nap, így a különdíjat is megszerezték: az elnyert sok túrafelszerelés mellett a verseny alatt részeiből összeépülő címert is hazahozhatták. És nem mellékesen egy életreszóló élménnyel gazdagodtak valamennyien.

A Kalandtúra döntője két lényeges részből állt. A bázison elhelyezett számítógépeken óránként tíz feleletválasztós tesztkérdés jelent meg, melyekre a selejtezőkhöz hasonlóan minél rövidebb idő alatt kellett megadni a helyes válaszokat. A verseny másik részét a város különböző pontjain elhelyezett állomások jelentették, ahol egy-egy ügyességi vagy szellemi feladvány várta a csapatokat.
A két rész szorosan összefüggött: a bázison adott helyes válaszok segítettek megtalálni az állomásokat.
Minden csapat hét főből állt: 6 diákból és egy felnőtt csapattagból. Az első nap három diák a bázison tartózkodott, míg a másik három diák a felnőtt csapattaggal a városban kereste az állomásokat. A második nap a diákok kötelezően szerepet cseréltek: aki első nap a bázison volt, az másnap kalandozott. A felnőtt csapattag feladata mindkét nap a kalandozás volt.

A bázison csapatonként három fő helyezkedett el a számukra rendelkezésre álló két laptop előtt. A selejtezőkön használt jelszóval a csapat beléphetett a döntő felületére, ahol kilenc órától kezdődően óránként jelent meg tíz feleletválasztós tesztkérdés. A kérdésekre minél rövidebb idő alatt kellett megadni a helyes választ, hiszen az egy kérdéssel szerezhető 40 pontos elvi maximum egy óra alatt lineáris módon 20 pontra csökkent. Az időn túli válaszokért nem járt sem segítség, sem pont.
Kettő helyes válaszonként megjelent egy üzenet, amelyet a mobil készülékek segítségével továbbíthattak csapattársaiknak. Állomásonként legfeljebb három segítséget lehetett gyűjteni. Ha az adott időn belül nem sikerült megfejteni a kérdéseket, a segítségek automatikusan megjelentek a következő kérdéssor megjelenésekor.

Minden órában megjelent egy extra feleletválasztós tesztkérdés, a helyes megfejtésre itt is egy-egy óra állt rendelkezésre, egy különleges segítséget kapott a csapat. A tizenegyedik kérdés nem az állomások megtalálásában segítette a csapatot, hanem a Kalandtúra 2010 kerettörténetéhez kapcsolódóan adott iránymutatást. A második versenynap folyamán a tizenegyedik kérdésekkel összegyűjtött segítségek a legügyesebb és leggyorsabb csapatot egy meglepetés nyeremény megszerzéséhez segítették.

A Hullám csapat két tagja részletes élménybeszámolóval segít nektek elképzelni ezt a fantasztikus két napot, miután elolvastad, nézd meg a Kalandtúrán készült többi fotót is a fényképtárban!

Kalandtúra 2010 első nap - Faragó Kata élménybeszámolója

 2010.05.21-én este érkeztünk Nagymarosra vonattal, ahol komppal átkeltünk a Dunán Visegrádra. Visegrád, ez a történelmi kisváros elbűvölt bennünket, még aznap éjszaka túrázni mentünk, felfedezni a fellegvárba vezető utat és a Viktorin lépcsőt. Szállásunk egy nagy tornaterem volt, ahol polifómjainkon, hálózsákjainkban aludtunk mindannyian. Szombat reggel bőséges reggelivel vártak bennünket az udvaron. Majd megkezdődött a Kalandtúra. Csapatunk egyik fele (Angi, Dani, Kriszti) kvízkérdéseket oldott meg a tornateremben a számítógépeken, és az itt kapott segítségeket továbbították a csapat másik felének (Bujáki Olga tanárnő, Sára, Géza, Kata), akik elindultak túrázni az adott kifejezések irányításával. A következő szavakat kaptuk sms-ben: A mongolok ma is ebben élnek, Erre csörög a dió…., Függőhíd, Keresd a horgászt…stb. Első feladatunk kvadozás volt, itt egy akadálypályán kellett végigmennünk, ahol vigyázni kellett le ne lökjük a bójákon lévő szivacslabdákat. Szerencsénk volt Géza motorosként könnyen megoldotta a feladatot, de mi is megbírkóztunk vele, adrenalin szintünk erősen megemelkedett már itt az első feladatnál, és tudtuk, hogy sok izgalmas kaland vár még ránk. Majd elindultunk a függőhíd irányába. Itt 25 m magasságból   kellett leereszkednünk biztosító kötelekkel egy szakadékba, majd a meredek hegyoldalon kellett felmásznunk majdnem hogy négykézláb a sáros talaj miatt. Ezt követően a Duna partra mentünk, ahol egy horgász elárulta nekünk, hogy a közelben van egy gumicsónak. Itt a csónakos három csapattagot átvitt egy szigetre (megtanított minket, motorcsónakot vezetni), ahol fémdetektorral vizsgáltunk át egy földterületet és megtaláltuk és kiástuk egy fémdobozba elrejtett kőtábla egy darabját. Visszatérve a Duna-partra, útmutatásunk a Salamon toronyhoz vezetett minket, ahol minden emeletet végigrohangálva sikerült megtalálnunk és lefotóznunk Mátyás Corvinájának egy lapját. Minden állomásnál lehetőségünk volt megoldani egy plusz kérdést, így 10% jutalom pontot sikerült szereznünk. A nap utolsó feladata az Ördög malom vízesés közelében volt, a patak fölött kifeszített drótokon állva és kapaszkodva kellett összemérni ügyességünket. Időben teljesítettük a célállomásokon az adott feladatokat. Visszautunkon igyekeztünk jó fotókat készíteni a Nap képe című feladatra (tanárnő kézen áll a vízben, vagy fürdőruhás csapatkép a jéghideg patakban). A nap azonban ekkor még nem ért véget. Mikor minden csapat visszaérkezett a tornaterembe, busszal elvittek bennünket Leányfalura, az uszodába, ahol a még reggel kijelölt csapattag (Kata) kapott egy extrafeladatot. Búvárkodni kellett palackkal, ólomövvel felszerelve, ahogy a tengerekben szoktak. Feladatunk lényege a lebegés pontos beállítása után, a karikákon való átúszás volt. Felejthetetlen élményt nyújtott a búvárkodás, bár azt hogy csak a száján vehet levegőt az ember igazán furcsa érzés volt. A nap zárásaként grill-party várt ránk, a BL-döntőt nézhettük, gitározásra volt lehetőség, vagy a medencékben lazíthattunk a fárasztó nap után.
Így telt a Kalandtúra 1. napja.

Csapatunk nagyszerű volt, a tagjai: Posta Sára, Kanál Krisztina, Samu Angelika, Papp Géza, Németh Dániel, Faragó Kata

Az elődöntős csapattagok: Gilicze Timi, Mészáros Viktor, Surján Szilárd

Felkészítő tanárunk: Bujáki Olga tanárnő

Rengeteget segítettek: Posta István tanár úr, Postáné tanárnő, Kovács Péter tanár úr, Gilicze Tamás tanár úr, Giliczéné tanárnő, Papp Anita, Samu Gergő

Kalandtúra 2010 utolsó nap - Kanál Krisztina élménybeszámolója

Számomra a 2. nap hozta a legnagyobb izgalmakat. Bár tudtuk, hogy nagyjából mi vár ránk az előző napi beszámolók alapján, de abban biztosak voltunk, hogy más lesz, hiszen most mi vagyunk a verseny külső szereplői.
 Reggel 9-kor Tanárnő, Angi, Dani és én az első segítő válasz megérkezése után nyomban indultunk a terepre. Nem telt sok időbe, hogy odaérjünk az első állomáshoz, hiszen Tanárnő hihetetlen kitartása jóvoltából minden csapatot megelőzve, először értünk oda. Nagy volt az izgalom a feladat előtt, és persze a bátor bróbálkozó, aki először megpróbálta ki lett volna más, mint én. A feladat neve halálugrás... Egy kb 7 méter magas kifeszített létráról kellett átugrani egy háromszög alakú kapaszkodóra, ahol 2 másodpercig kellett tartani magunkat. A kapaszkodó távolságát lehetett állítani, az idő függvényében így feleződött vagy harmadolódott az ideje annak aki ugrott. Egy versenyzőnek 180 másodperce volt hogy megcsinálja. Nekem, mint első próbálkozónak nem sikerült, de a többiek tanultak a hibáimból, és sikeresen megugrották. A feladat helyszínén kértünk plusz feladatot is, amit megoldottunk, utólag tudjuk, sikeresen. Így a következő feladatnál 10%-kal javítottunk az időnkön. Ez a feladat bobozás volt. Lemérték a csapat idejét az első indulásától az utolsó beérkezéséig. Persze itt is kértünk plusz feladatot, amit meg tudtunk oldani. A következő állomás a

 Duna partján volt. Egy kötélmászó feladat volt, ami csak látszatra volt nehéz, de amikor az ember belejött, akkor könnyen megcsinálta. Persze itt is mérték az időnket. Miután itt is megoldottunk egy plusz feladatot, mentünk tovább a következő helyszínre, de mivel már egy óra csúszásban voltunk, nem oda mentünk ami következett, hanem az utána következő állomáshoz. Ez a feladata először egy kicsit rémisztőnek tűnt. Állatketrecekbe kellett benyúlni egy kőért, szintén időre. Én viszonylag gyorsan megvoltam, hiszen a kígyó gyakorlatilag észre sem vett. :) Dani először félt benyúlni egy teljesen zárt dobozba, amiben egerek voltak, de utólag elmondták, hogy ahová ő nyúlt ott nincsenek is, mert el vannak kerítve. Tanárnő ketrecében féreghez hasonló állatkák mászkáltak, az Angiéban pedig csótányok és tücskök. Innen kiérve mentunk ahhoz a feladathoz, amit korábban kihagytunk. Itt egy légtalpas "masinával" kellett megtenni egy 20 méter körüli távot, úgy, hogy egy bóját sem szabad eldönteni, mert az 10 másodperc pluszt jelentett. Érdekes volt egy ilyen járművel közlekedni, de megérte kipróbálni. Ezután az utolsó feladat következett. Itt egy segway nevezetű géppel kellett szlalomozni úgy, hogy egyetlen bójára sem megyünk rá. Itt egy kicsit várnunk kellett, hogy sorra kerüljünk, és közben jött egy hívás a bentiektől, hogy megtalálták a kőtábla utolsó darabját, tehát mi vagyunk a különdíjasok. Mindannyian nagyon megörültünk a hírnek, és bátran csináltuk végig az utolsó feladatot. Ezután indultunk vissza a szállásra. Mikor megérkeztünk eldöntöttük, hogy még ma haza akarunk menni. Persze az eredményhírdetés egy órával elcsúszott, de találtunk olyan vonatot, amit így is el tudunk érni. A nyereményünk, többek között, az a kőtábla volt, aminek utolsó darabját mi találtuk meg, és mivel vacsizni már nem volt időnk, rátettük a még gőzölgő paprikáskrumplit a táblánkra, és a kompnál vacsiztunk meg. A hazafelé út, úgy mint az odafelé út, kellemes beszélgetésekkel teli volt.
Azt hiszem így visszagondolva ez a hétvége az egyik legnagyobb kaland volt életemben.