Köszönjük!


BJGmeteo

Az év pedagógusának választottuk 2010-ben Szabóné Csépe Erzsébet kollégánkat
2010. június 19. szombat, 10:55

Hagyományteremtő szándékkal választottuk meg az év pedagógusát iskolánkban. Ezt az elismerő címet először Szabóné Csépe Erzsébet kollégánk kapta meg.

Szabóné Csépe Erzsébet tanárnő alapfeladatait kiválóan ellátja, előremutató javaslatai vannak, munkája megfelel a szakszerűség, pontosság, hatékony szemléltetés, tanulói motiválás, aktivitás feltételeinek. Osztályfőnökként gondos vezető, munkaközösség-vezetőként nagyban segíti az iskolavezetést. Pályázatfigyelésben és pályázatírásban aktívan részt vesz. Ennek köszönhetően ebben a tanévben több osztály osztálykirándulása a tanulók részéről költségmentes volt. Tehetséggondozás formájában sok szakmai túlmunkát is végez: Monetary, RangAdó, Európai Unicumok, Próbálkozó vállalkozók vetélkedőkön rendszeresen kiemelkedő eredményeket ér el tanulóival. A Pénzügyi Oktatási Program jó gazdája. Az ő pályázati munkájának is köszönhetjük, hogy intézményünk az elsők között csatlakozhatott a Pénziránytű Iskolahálózathoz. A Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyének országos döntőjében rendszeresen szerepelnek eredményesen tanítványai. Segíti kollégáit, emberséges, segítőkész.


a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola
tantestülete

 

 


eXTReMe Tracker