"…a nyelv legyen hív, kész és tetsző magyarázója mindannak, amit a lélek gondol és érez.”
Kazinczy Ferenc gondolata volt választott mottója az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny 38. országos döntőjének. A versenyt 2010. október 15-16-17-én rendezték hagyományosan Sátoraljaújhelyen. Iskolánkat és a megyét Faragó Kata 12. F osztályos tanuló képviselte, aki a megyei fordulón 2. helyezést ért el a gimnáziumi kategóriában. A verseny írásbeli és szóbeli fordulóból állt. Az írásbeli fordulóban a versenyzőknek nyelvtani, nyelvhasználati ismereteikről, anyanyelvi tájékozottságukról kellett számot adniuk. A szóbeli megmérettetésen a művelődési központ pódiumtermében kellett 3 perces előadást tartani a tanulóknak a megadott témák egyikéből úgy, hogy 20 perc felkészülési időt kaptak.
A feladat nehézsége, hogy a versenyzőnek figyelnie kell a téma kifejtésének szerkezetére, igényes megfogalmazására, megfelelő tartalmára, az előadásmódra, a hangképzésre, s szövegnek meg kell felelnie a feladatban megjelölt műfajnak is. A bírálóbizottság tagja volt Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, a Kazinczy-díj Alapítvány elnöke, dr. Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár, Adamik Tamásné egyetemi tanár. A tanulók fakultatív programokon is részt vehettek, így nem csupán tudásuk, tapasztalatuk gyarapodott, hanem közösségi élményekkel is gazdagodtak. Tanulónk, Faragó Kata az országos döntőben eredményesen szerepelt, színvonalas teljesítményével méltóképpen képviselte iskolánkat.
|