Köszönjük!


BJGmeteo

„A mikrobák az emberek” között...
2010. november 25. csütörtök, 08:26

2010. november 12-én került sor Szegeden, a Szegedi Tudomány Egyetem Élelmiszermérnöki karán „A mikrobák az emberek” között c. előadásra Gerő László tanár úr vezetésével.
Az iskolából a biológia-kémia tagozatról 21 tanuló vett részt. Az előadás nagyon érdekes volt, amit gyakorlat is kiegészített. A  kísérletet során környezetünk szennyezettségét vizsgáltuk meg, mikroszkóp segítségével szöveteket, olajokat penészgombákat figyelhettünk meg. Ezen a délután sok új információval gyarapítottuk tudásunkat, amit a képek is bizonyítanak.

 


eXTReMe Tracker