Az angol OKTV első fordulója még az előző félévben volt, itt az iskolában. Az egész nyarat készüléssel töltöttem, és régebbi feladatsorok megoldásával. Meg is lett az eredménye: behívtak a második fordulóba! Alig akartam elhinni, de tényleg megtörtént! Az első forduló egyébként nyelvhelyességi feladatokból állt, nehezebbekből, mint amiket addig láttam.
A hangsúly az addig szón van, hiszen a második forduló újabb megmérettetést jelentett.  Ennek helyszíne Budapest volt, és ide a szüleim elkísértek. Ez a forduló amúgy egybeesett az iskolai sí szünettel. Ez a forduló regisztrációval kezdődött, ide már nem jöhettek kísérők, magamra voltam utalva, ami azért nem akkora hátrány. A kilenctől tízig tartó regisztrációt (be kell ugye várni mindenkit) eligazítás követett. Elmondták a teendőket és hasznos tanácsokat kaptunk, közben egy anglisztika szakos egyetemi hallgató kérdőívét töltögettük, ami az angoltanulásunkkal volt kapcsolatos.

Végül, miután már mindent tudtunk, amit kellett, megkaptuk a feladatsorokat. Volt magnóhallgatás, nyelvhelyesség, és levélírás. A nyelvhelyesség nehezebb volt, mint minden, amit addig láttam. A többi résztvevő is arra panaszkodott leginkább. Mire véget ért a délelőtti program, úgy éreztem, szélmalomharcot vívok. Egyáltalán nem éreztem jónak, amit írtam, és csak az vigasztalt, hogy a többiek is hasonló cipőben jártak. Szerencsére a levéltéma közel állt hozzám: arról volt szó, hogy egy időkapszulát akarunk az űrbe küldeni, és írjunk egy levelet, amiben bemutatjuk a bolygónkat, és azt majd az idegenek, akik megtalálják, elolvassák. Csak a megszólítással volt gondom, hiszen arra nem készítettek fel, hogy földönkívülieknek írjak.
Ebéd után visszatértem a helyszínre. Következett a szóbeli rész, amit hosszas várakozás előzött meg. Szerencsére, a vidékieket előrevették, mégis ki kellet várnom öt embert.
- Hányadik van bent?
- Ki után jössz?
- Hányas voltál?
Ilyen kérdések hangoztak el a résztvevők szájából. De végül én is bekerültem. Egy kiválasztott és elolvasott könyvről szólt a beszélgetés. Én Huxley Szép Új Világ című művéből készültem fel, ami egy ellen-utópia egy látszólag tökéletes világról, ahol azonban megszűnik a szabadság és egyéniség minden formája. Ez a beszélgetés sajnos nem sikerült olyan jól, nem mindig tudtam rögtön válaszolni a kérdésekre, főleg nem elég hivatalos stílusban.
A legnagyobb meglepetés pár hét múlva következett: bejutottam a döntőbe! Pedig szinte tudtam, hogy úgyis rossz lett, amit az előző fordulóban alkottam. De azért örültem, pedig tudtam, hogy újabb kemény munka áll előttem. De nem adhattam föl itt, ezt már végig kellett csinálnom!
Ám egy valami majdnem közbeszólt: megbetegedtem, pont egy héttel az a bizonyos szerdai nap előtt. Hangom se volt, pedig a döntőben kizárólag azt kellett használnom. Igyekeztem azért minél többet pihenni, hogy visszakapjam a hangomat, bár akkoriban reménytelennek tűnt. Fuldoklottam a köhögéstől.
A döntő napján se voltam egészséges, de próbáltam nem törődni vele. Apám társaságában elindultam korán reggel Budapestre ismét szerencsét próbálni.
Ismét kilenckor kezdődött a regisztráció és a sorszámhúzás. A 27-es számot húztam, ami már jó jel volt: annyiadikán van a születésnapom.
Utána újabb eligazítás követett, amelyben gratuláltak is nekünk. Akármi is történjék, mi vagyunk a legjobb 40, ez már értékesebbé teszi az önéletrajzunkat. Két csoportra bontottak minket: 20-an a Kossuth klub emeletén, húszan a földszintjén versenyeztek. Én a földszinten voltam. Ezt a húsz embert ismét kettéosztották aszerint, hogy ki melyik feladattal kezd. Nekem az első megpróbáltatás a képleírás volt, de sajnos nem jártam jól ezzel. A kép egyik felén egy luxusszálló, a másikon egy romos gettó volt. Erről kellett 10 percig beszélnem. Nem sok sikerrel.
A második feladat a rekedt hangom ellenére már jobban ment: csak egy pontot veszítettem! Itt egy előre elküldött öt újságcikk egyikéről kellett mesélnem. A társadalomismeret órákról szólót kaptam. Szerencsére épp ezt gyakoroltam legjobban, mert ezt találtam a legnehezebbnek, de végül meggyőztem az anyanyelvi bizottságot.
Utána való hétfőn kiderült, hogy 21. lettem, ami 20 pluszpontot jelent továbbtanulásnál. Örülök neki.
Az elmúlt fél év sok készüléssel, szorgalmas munkával telt. Az elején nem is tudtam, mire vállalkozok, de örülök, hogy végigcsináltam. Így értékes tapasztalatokat szereztem és ország szinten megmutattam, mire vagyok képes. Szerintem jövőre újból megpróbálom.