Köszönjük!


BJGmeteo

Gdanskban is kiemelkedően szerepeltek a csongrádi gyerekek
Írta: Varga Zita 9.F   
2011. december 20. kedd, 19:56

A novemberi hazai győzelem után december elején Gdanskba utazott a csongrádi Batsányi János Gimnázium LegoRockers csapata, hogy az FLL (First Lego League robottervezési, építési és programozási verseny) nemzetközi elődöntőjén összemérje tudását Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, és Szlovákia csapataival.

A LegoRockers tagjai által fejlesztett robot  a terepasztalon a legmagasabb pontszámot érte el, így ebben a fontos feladatrészben az első  helyen végeztek. A robot tervezését és felépítését értékelő zsűri a negyedik legjobbnak  találta a csongrádiak robotját.  A csapatmunka értékelése során a nyolcadik,  a  prezentáció  kategóriában a 12. helyre sorolták a batsányisokat.

A napot lezáró robotjátékban a harmadik helyet szerezte meg a csapat.

A csapat a továbbjutó 5-6. helyet érte el, (holtversenyben Bulgária csapatával), maga mögé utasítva további  12 csapatot (eredménytáblázat).

A döntőt idén a németországi  Cottbusban rendezik meg  január 13-14-én.  Itt a fenti  országok mellett még Ausztria, Svájc  és Németország  24 legjobb csapata küzd majd egymással.

 

Az FLL robot verseny 6 éve jelent meg a Batsányi életében és a siker azóta többé-kevésbé  töretlen. Szinte minden évben volt továbbjutó csapat.  Maga a LegoRockers név 5 éve öröklődik és jelent kabalát az ifjú versenyzők életében.

Az amerikai rendezésű verseny  13 éves múltra tekint vissza a tengerentúlon, Közép-Európában 2001 óta rendezik meg. A csapatok száma évről-évre növekszik, már több mint 50 országból jelentkeznek a 10-16 év közötti tanulók (maximum 10 fős csapatokban), hogy próba elé állítsák tehetségüket.  Ez a szám ma már 800 csapat, csak a közép-európai régióban, ebből 28 magyar.

A közép-európai központ Németország, talán ez abból is látszik, hogy ott 512 induló csapat volt, valamint a döntőt is ott rendezik. A német döntőből egyébként tovább lehet jutni még az idén a szintén német helyszínű Nyílt Európai Bajnokságra, valamint az első helyezett részt vehet a St. Louisban (Missour/ USAi) megrendezendő Világ Fesztiválon.

A versenyt kötött szabályrendszer jellemzi, de ezek a szabályok sokszor többféleképp érthetőek, előfordult már emiatt fennakadás. A legnehezebb mégis „versenyt futni az idővel”, hiszen a prezentáció esetében 5 percben kell ismertetni a problémát, az egyéni megoldást és az egyéb kutatási eredményeket.  A robot játékra viszont már csak 2,5 perc jut, ami kevés, ha azt vesszük, alapul mennyi különböző feladat van. A felkészülés során mindig fontos a megfelelő feladatok kiválasztása. Minden feladat ér valamennyi pontot, ám mérlegelni kell, hogy a rá fordított idő megéri-e.

Az egész verseny egy nagy témát ölel fel, ez idén az élelmiszerbiztonság. A gyerekek a feladatokon keresztül tanulják meg, hogyan tudnak odafigyelni, hogy mi kerül az asztalukra és honnan. Az itt megszerzett tudás a való életben is hasznos számukra.A kutatókkal folytatott beszélgetések is hozzátartoznak a prezentáció kialakulásához, de már a robot pálya feladatainak háttérleírásából is sok érdekességet lehet megtudni. ( Optimális tárolási hőmérséklet, megfelelő főzési idő stb.)

A csapat a bízik benne, hogy idén a németországi döntőből is tovább juthatnak, de ők is tudják, hogy ehhez rengeteget kell még dolgozniuk és sok lemondással fog járni. Bár vannak a csapatban, akiknek ez az utolsó évük ebben a versenyben, azért remélik, hogy még sokan tanulhatják meg Batsányiban a LegoRockers tagjaként, hogy milyen nehéz az idővel versenyezni, és mennyit jelent egy csapat tagjaként átélni a jobb és rosszabb pillanatokat.

 

A nemzetközi mezőnyben versenyző csapat tagjai a Food Factory évében: Szabó Anett, Varga Zita, Nánási Bernadett, Gilicze Kristóf, Makai-Kis Dávid, Márton Bertold, Staberecz Márk.
Felkészítő tanáraik Giliczéné László Kókai Mária és Gilicze Tamás.

A csapat ezúton is köszönetet mond támogatóinak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a csongrádi gyerekek eljussanak a nemzetközi döntőre:

Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
Mars Magyarország
Batsányi János Alapítvány
Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola a Csongrádi Oktatási Központ Tagintézménye

A csongrádi gimnazisták szeptember óta készülnek a versenyre. A robot szakkörösöknek a gimnázium egyik korszerűen berendezett számítástechnika tanterme ad otthont. 
Képekkel mutatjuk be a felkészülés, az utazás és a verseny pillanatait.
A gdanski versenyre készített bemutatkozó videónk:

 

 

 


eXTReMe Tracker