Köszönjük!


BJGmeteo

Rendhagyó énekóra Rákász Gergely koncertorgonistával
Írta: Rideg-Feklete Márta   
2012. április 09. hétfő, 18:26

Csongrádon rendezték meg azt a nagysikerű koncertet, melyet Rákász Gergely koncertorgonista előadásában hallhattunk és láthattunk 2012. április 4-én délelőtt 10 órától a Művelődési Központ Dísztermében. A koncert során megismerkedhettünk a klasszikus zenével és zenetörténettel, melyet alternatív szempontból közelített meg az előadó.

Több iskolából is érkeztek ide diákok és kísérő nevelők, akiknek felejthetetlen élményben volt részük. A Batsányi János Gimnáziumból is voltak lelkes diákok, (5.f, 6.f és 10.d osztályokból) akik egy másfél órás rendhagyó énekóra keretében hallhatták az orgona hangját egy nem megszokott közegben. Ahogyan megtudhattuk az előadótól a koncertorgonista olyan nem mindennapi foglalkozást takar, melynek során az előadóművész városról városra jár és viszi magával hangszerét, melyet egyébként csak templomokban hallhatunk és láthatunk.

 

A koncert során egyik barátja, Papp Norbert festőművész rajzait láthattuk, illetve rövid filmbejátszások tették élvezetesebbé az előadást. Rákász Gergely mesélt is az elhangzott művekről, így könnyebb volt elképzelni és befogadni az általa inkább klasszikusnak mintsem komolynak tartott zenét. Érdekes volt, ahogyan párhuzamot vont a mai zenei irányzatokkal és próbálta szemléltetni azt, hogy az ún. klasszikus zene (Grieg, Ravel és más komolyzenei képviselők művei) jelentős tartalmi mondanivalóval bír és értelmes zene, hiszen fontos érzelmeket, emberi helyzeteket mutat be, ezáltal formálja ízlésvilágunkat. Néhány fotó erejéig sikerült megőrizni a koncert pillanatait és azt gondolom, hogy akik eljöttek nemcsak egy koncert élményével lettek gazdagabbak, hanem – ahogyan a koncertorgonista is reméli -egy kicsit talán tudatosabban fognak jó minőségű klasszikus zenéket az mp3 lejátszójukra rátölteni és hallgatni a mindennapokban illetve talán kritikusabban válogatnak majd az egyes zenei irányzatok között megtalálva azokat, amelyeket érdemes hallgatni.

 


eXTReMe Tracker