Köszönjük!


BJGmeteo

Sikereink
Mikulás Kupa
Írta: Borda Zsolt   
2010. december 06. hétfő, 18:00

A mindennapos testnevelés keretében létrehozott kézilabda csapatunk ismét eredményesen szerepelt Szentesen, a „Mikulás Kupán”.
A fiúk után most a lányok mutatták meg, hogy mit tudnak. Ez az első torna, ahol együtt játszottak és szoros küzdelemben a harmadik helyen végeztek. Ugyanis az első három csapatnál körbeverés volt és csak a rosszabb gólkülönbség miatt szorultunk a dobogó legalsó fokára, pedig a győztest megvertük. Ennek ellenére örültünk az eredménynek. Reméljük, sok szép sikerben lesz még részük!

Bővebben...
 
FLL robotversenyen nyert a LegoRockers
2010. november 30. kedd, 18:16

A First Lego League robot tervezési, építési és programozási verseny 2010-es témája a Body Forward, azaz annak megismerése, hogy a mérnöki tudományok hogyan segítik az orvosok munkáját.
Az idei versenyen induló csongrádi diákok tovább öregbítették a LegoRockers csapat és az iskola jó hírnevét. A budapesti versenyről négy kupával térhettünk haza: 3 selejtezőben, 2 elődöntőben és 2 döntő mérkőzésen nyújtott magas pontszámot érő teljesítménnyel elnyertük a Legjobb Robotjáték Kupát. A zsűri értékelése alapján szintén nekünk ítélték a Legjobb Robotkonstrukció és Programozás díját. A Kutatás és Prezentációért járó Kupát is a LegoRockers nyerte a protézisekről szóló előadásával. Így a szerzett pontok alapján az Összesített Győztest megillető kupát is a batsányi csapata nyerte el.
Gratulálunk a csapatnak!

Bővebben...
 
Könyvtárhasználati vetélkedő
2010. november 30. kedd, 16:15

A II. és a III. helyezést is iskolánk csapata nyerte meg.

Iskolánk 13 diákja 2010. nov. 24-én Szentesen a Városi Könyvtárban Könyvtárhasználati vetélkedőn  vett részt. A vetélkedőre 2 fős csapatok jelentkezését várták.
A gyerekek a felkészülés során nemcsak az alapvető kézikönyveket és az ajánlott szakirodalmat tanulmányozták, hanem igyekeztek minél jobban megismerni a hagyományos és internetes könyvtári katalógusok használatát.
Feladatcsoportok voltak, a párokban (27 pár) vetélkedő középiskolás tanulók feladatonként 30 percet kaptak.

Bővebben...
 
Lucz Lejla és Kósa István újabb sikeres versenyeket tudhat maga mögött.
2010. november 27. szombat, 21:35

2010. november 7-én rendezték meg a VI. Honvéd Kupát Egerben, ahol a Kósa István - Lucz Lejla páros a felnőtt B standard kategóriában az első helyet szerezte meg.
Egyre több megmérettetést vállalnak hazai és külföldi versenyeken: október végén Csehországban, népes nemzetközi mezőnyben (csehek, németek, magyarok, szlovákok részvételével) sikerült standard kategóriában döntőbe, a latin táncok versenyében pedig középdöntőbe jutniuk, november 20-án a pécsi Mecsek Kupa táncversenyen felnőtt B standard kategóriában harmadikok lettek.

Bővebben...
 
Beszámoló a Szentesi Kistérségi fiú kézilabdabajnokságról
2010. november 27. szombat, 18:20

Kiválóan szerepelt a Csongrádi Oktatási Központ fiú kézilabdacsapata, melyben többségében gimnáziumi tanulók  játszottak. Nyolc csapat részvételével három héten keresztül Szentesen zajlott a kistérségi fiú kézilabdabajnokság, melyen nagy csatában, a második helyet szerezte meg csapatunk.
Külön említést érdemel, hogy két lány is megállta a helyét a fiúk között, kivették részüket a sikerből.
A csapat tagjai voltak:
Varga Nikolett, Ivicz Réka, Soós Bence, Németh Márk, Erős Dániel, Csák László, Szalkai-Szabó Márk, Csőke Andor, Fejes Szabolcs, Minya Zoltán, Kisgyörgy Bence, Farkas Zoltán (utóbbi öt sportoló a Bársony István Szakközépiskola tanulója). Felkészítő tanáruk: Borda Zsolt.

Bővebben...
 
« ElsőElőző11121314151617181920KövetkezőUtolsó »

14. oldal / 22


eXTReMe Tracker