Köszönjük!


BJGmeteo

Sikereink
Sikereink a Szent Erzsébet röplabda kupán
2010. november 24. szerda, 11:29

2010. november 17-én diákjaink a Szent Erzsébet röplabda kupán vettek részt, melyet a szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában rendeztek. Négy iskola (Szegvár, Mindszent, Csongrád-BJG, Szentes) IV. korosztályos lánycsapatai mérték össze erejüket és tudásukat. A győztes csapat kupát vehetett ár, a helyezettek érmet kaptak. A mi lányaink két győzelemmel és egy vereséggel zártak, így a második helyet szerezték meg.
A csapat tagjai a 8.f osztályos lányok: Horty Rebeka, Kovács Vivien, Szabolics Nóra, Zólyomi Dominika, Pető Hajnalka, Horváth Vanda, Klucsai Nóra, Forgó Erika.
Eredményükhöz gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

 
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
2010. november 23. kedd, 08:52

Eredményesen szerepeltek diákjaink a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen, melynek ünnepélyes eredményhirdetését november 19-én rendezték Kecskeméten. Iskolánkból 6., 7. és 8. osztályos csapat nevezett a versenyre.
A 2005 óta évente megrendezett verseny célja, hogy segítse a diákok fejlődését abban, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. A versenyzők anyanyelvi tudásukat bizonyíthatták, nyelvtani, irodalmi kérdéseket kellett megválaszolniuk, melyek sikeres megoldásához ötletességüket, logikájukat is kellett használniuk. Az országos verseny lebonyolítását 9 körzetre osztották fel, mi a Petőfi-körzetbe tartoztunk, ahol két megye diákjai versenyeztek.
A 6.-os csapat a 42 csapat közül nagyon szép pontszámmal 12. helyezett lett a két megye nevezett csapatai közül. A csapat tagjai: Antal Adriána, Giricz Anna, Korom Lilla, Lucz Laura, felkészítő tanáruk Domokos Katalin tanárnő. A 7. osztályos csapat  4. helyezést ért el korosztályukban. A csapat tagjai: Márton Katalin, Nagyistók Edit, Palásti Sára, Szabó Anett, felkészítőjük Kissné Kocsis Marianna. 8.-os csapatunk 5. helyezett lett, a csapat tagjai: Bálint Karola, Horváth Vanda, Jójárt Alexandra, felkészítőjük Lovas Laura tanárnő.

 
Csongrádi diák lett a második az ürményházi szavalóversenyen
2010. november 15. hétfő, 09:04

Csongrádi diák, Nagyistók  Edit 7.F osztályos tanuló lett a második legjobb a korcsoportjában a VI. Evangelizációs Szavalóversenyen, amelyet november 6-án rendeztek meg a Közép-Bánátban található kistelepülésen, Ürményházán.
A versenyen iskolánkból részt vett még Juhász Noémi (7.F), Faragó Kata (12.F) és Berczel Alex tizedikes humán tagozatos tanuló, ők különdíjban részesültek.
Felkészítő tanáraik: Kissné Kocsis Marianna és Újváriné Vanó Csilla tanárnők.

A versenyről további képek láthatók és részletes beszámoló a Csongrád Megyei Önkormányzat honlapján olvasható.

 
„Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny
Írta: Kissné Kocsis Marianna   
2010. október 27. szerda, 21:49


"…a nyelv legyen hív, kész és tetsző magyarázója mindannak,
amit a lélek gondol és érez.”



Kazinczy Ferenc gondolata volt választott mottója az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny 38. országos döntőjének. A versenyt 2010. október 15-16-17-én rendezték hagyományosan Sátoraljaújhelyen. Iskolánkat és a megyét Faragó Kata 12. F osztályos tanuló képviselte, aki a megyei fordulón 2. helyezést ért el a gimnáziumi kategóriában. A verseny írásbeli és szóbeli fordulóból állt. Az írásbeli fordulóban a versenyzőknek nyelvtani, nyelvhasználati ismereteikről, anyanyelvi tájékozottságukról kellett számot adniuk. A szóbeli megmérettetésen a művelődési központ pódiumtermében kellett 3 perces előadást tartani a tanulóknak a megadott témák egyikéből úgy, hogy 20 perc felkészülési időt kaptak.

Bővebben...
 
Gratulálunk a matematika verseny győzteseinek!
2010. október 23. szombat, 08:53

Nyolcadikosaink, gimnáziumi kategóriában, megismételve tavalyi sikerüket, újra a megye legjobbjai lettek: a Bálint Karola, Forgó Ilona, Jójárt Alexandra, Horváth Vanda összeállítású csapat 100 ponttal került az országos döntőbe, amelyre november 27-én Budapesten kerül majd sor. A Bólyai Verseny célja, lehetőséget teremteni arra, hogy a gyerekek a felkészülés és a verseny során átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat. A csongrádi kisgimnazistáknak ez kiválóan sikerült.

Bővebben...
 
« ElsőElőző11121314151617181920KövetkezőUtolsó »

15. oldal / 22


eXTReMe Tracker