Írta: Borda Zsolt
|
2010. december 06. hétfő, 18:00 |
A mindennapos testnevelés keretében létrehozott kézilabda csapatunk ismét eredményesen szerepelt Szentesen, a „Mikulás Kupán”. A fiúk után most a lányok mutatták meg, hogy mit tudnak. Ez az első torna, ahol együtt játszottak és szoros küzdelemben a harmadik helyen végeztek. Ugyanis az első három csapatnál körbeverés volt és csak a rosszabb gólkülönbség miatt szorultunk a dobogó legalsó fokára, pedig a győztest megvertük. Ennek ellenére örültünk az eredménynek. Reméljük, sok szép sikerben lesz még részük!
|
Bővebben...
|
|
„NATO és Oroszország kapcsolata” beszámoló az iskolai nyilt napról |
Írta: Hattayer Róbert
|
2010. december 03. péntek, 10:33 |
A nyílt napra egy országos verseny keretében került sor, melyet az egri Esterházy Károly Főiskola politológia tanszéke hirdetett meg, középiskolás diákok számára „Fiatalok a nemzetközi kapcsolatokban” címmel. Elsőként a magyar –és nemzetközi külpolitikai kérdésekkel kapcsolatos feladatlapot kellett kitölteni, következő lépésként pedig egy nyílt napot kellett szervezni a csapatoknak saját középiskolájukban, „NATO és Oroszország kapcsolata” címmel. A zsűri tagjai minden rendezvényre, így a 2010. november 25-ei csongrádi programokra is ellátogattak, hogy saját szemükkel győződjenek meg az eredményekről. A diákcsapat tagjai: Bernát Renáta, Budai Anna, Muladi Márk és Vastag Tamás 11.F osztályos tanulók. Versenyzőink bekerültek a legjobb 10 csapat közé és indulhatnak a verseny fődíjáért, mely egy tanulmányi kirándulás a NATO brüsszeli központjába.
|
Bővebben...
|
A HOVENTA kiállításon jártunk-szakmai kirándulás Budapesten |
2010. december 02. csütörtök, 14:47 |
2010. október 22-én délután iskolánk idegenforgalmi tagozatos tanulóival ellátogattunk Budapestre az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Szálloda- Vendéglátóipari és Gasztrotechnikai Szakkiállításra A szakmai- és a nagyközönség itt megtekintheti a vendéglátásban alkalmazott új technikai berendezéseket, ételkészítési technológiákat, alapanyagokat, a legújabb piaci trendeket és innovációkat, a szállodák, hotelek fényűző és mindenféle kényelmet kielégítő világát.
|
Bővebben...
|
FLL robotversenyen nyert a LegoRockers |
2010. november 30. kedd, 18:16 |
A First Lego League robot tervezési, építési és programozási verseny 2010-es témája a Body Forward, azaz annak megismerése, hogy a mérnöki tudományok hogyan segítik az orvosok munkáját. Az idei versenyen induló csongrádi diákok tovább öregbítették a LegoRockers csapat és az iskola jó hírnevét. A budapesti versenyről négy kupával térhettünk haza: 3 selejtezőben, 2 elődöntőben és 2 döntő mérkőzésen nyújtott magas pontszámot érő teljesítménnyel elnyertük a Legjobb Robotjáték Kupát. A zsűri értékelése alapján szintén nekünk ítélték a Legjobb Robotkonstrukció és Programozás díját. A Kutatás és Prezentációért járó Kupát is a LegoRockers nyerte a protézisekről szóló előadásával. Így a szerzett pontok alapján az Összesített Győztest megillető kupát is a batsányi csapata nyerte el. Gratulálunk a csapatnak!
|
Bővebben...
|
Könyvtárhasználati vetélkedő |
2010. november 30. kedd, 16:15 |
A II. és a III. helyezést is iskolánk csapata nyerte meg.
 Iskolánk 13 diákja 2010. nov. 24-én Szentesen a Városi Könyvtárban Könyvtárhasználati vetélkedőn vett részt. A vetélkedőre 2 fős csapatok jelentkezését várták. A gyerekek a felkészülés során nemcsak az alapvető kézikönyveket és az ajánlott szakirodalmat tanulmányozták, hanem igyekeztek minél jobban megismerni a hagyományos és internetes könyvtári katalógusok használatát. Feladatcsoportok voltak, a párokban (27 pár) vetélkedő középiskolás tanulók feladatonként 30 percet kaptak.
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
16. oldal / 28 |